Identitásunk kialakulása hosszú folyamat, mely során változik, formálódik a magunkról alkotott szubjektív megítélésünk, én-képünk. Ez magába foglal minden mentális reprezentációt, amit egyénenként magunkról alkotunk.
De milyen belső motivációk késztetnek minket arra, hogy másnak mutassuk magunkat, mi állhat az énkép-struktúránk felépítésének hátterében?
1. Szociális kívánatosság
A társadalmi elfogadás iránti vágyunkat fejezzük ki, amikor arra törekszünk, hogy az általunk pozitívnak megítélt tulajdonságainkat hangsúlyozzuk. Legyen szó akár külső jegyekről, mint az öltözködési stílus, hajviselet megválasztása, fotók retusálása vagy belső tulajdonságokról, mint a kezdeményező képesség, megbocsátásra való hajlam hangsúlyozása, stb. A fő motiváció ebben az esetben, hogy a szociális kapcsolati hálónk tagjaiban az a benyomás jöjjön létre, hogy „igen, ő elég jó ahhoz, hogy befogadjuk a köreinkbe”. Tehát, ha a szociális kívánatosság nagymértékben jelentkezik, az erős társas kapcsolódási igényt jelez.
2. Belső bizonytalanság
Ha mást szeretnénk kifelé mutatni magunkból, mint ami valóban jellemez, annak gyakran az önbizalomhiány áll a hátterében. Érdemes megvizsgálni, hogy melyik külső vonásunk, vagy belső tulajdonságunk az, amit igyekszünk takargatni ilyenkor, tedd fel a kérdést: Mi az, amivel nem vagyok kibékülve magamban?
3. Kulturális nyomás és ideálok
A médiából ránk zúduló információk gyakran hamis tükröt mutatnak számunkra, mint például a sztárvilág csillogása és tökéletessége. Minél nagyobb az ehhez hasonló tartalmak ránk gyakorolt hatása, annál inkább torzulhat a kép, hogy mit várjunk el magunktól. Ha idealizálunk egy sztárt, szeretnénk rá hasonlítani, akaratlanul is összehasonlítjuk vele a testünket, élethelyzetünket, és ez könnyen kelt rossz érzéseket bennünk: „Én miért nem tartok ott, ahol ő? Lehetnék olyan szép, gazdag, sikeres, stb. mint ő? „Ezek a káros gondolatok átalakulnak olyan magunk felé támasztott irreális elvárásokká, amiknek lehetetlen megfelelni.
4. Félreértett elfogadás
Gyakran úgy érezhetjük, hogy csak akkor fogadnak el minket mások, ha egy bizonyos képet mutatunk magunkból. Ha ehhez kötjük a szerethetőségünket, épp a lényeg veszik el. Fordítsuk meg ezt a gondolatmenetet: „Önmagam vagyok, így mutatkozom mások előtt is, és elfogadom, ha ehhez nem tud mindenki kapcsolódni.” Aki viszont igen, abból alakulnak majd ki hosszú távon az értékes kapcsolódásaim.
5. Berögzült rossz minták
Az évek során felhalmozott tapasztalataink, benyomásaink egy része másokról mintaként épül be a személyiségünkbe. Sokszor nehéz tudatosnak maradni ebben, hisz legtöbbször ezek tudattalan módon felvett vagy lemásolt minták. Ezek származhaznak a szüleinktől, barátoktól, számunkra kompetens ismerősöktől, vagy akár egy korábbi traumatikus élményből is.
6. Sebezhetőség elkerülése
Énvédő mechanizmusként kapcsolhat be a sebezhetőségtől való félelem. A psziché korlátozza azokat a tulajdonságokat, jellegzetes vonásokat, amikben kockázatot érez erre vonatkozóan. A legegyszerűbb megoldást keresi, miért is kockáztatna egy rizikósnak tűnő vélemény vagy érzelem kimutatásával, ha azt gyanítja, hogy másoktól kritika lenne erre a válasz? Egy általános példa erre, amikor valaki érzelmes típus, viszont úgy gondolkodik: „Nem sírhatok mások előtt, mert az a gyengeség jele”.
A felvett maszkok tehát reagálnak a minket körülvevő emberekre, igazodnak az elvárásikhoz, és az általunk ideálisnak vélt képet közvetítik a külvilág felé.
Végezd el ezt a rövid gyakorlatot!
Ha valamelyik pontban magadra ismertél válaszolj gondolatban két kérdésre:
1. Melyik jellemző rám ezek közül a leginkább?
2. Ha visszagondolok a múltamra, eszembe jut-e valaki, akiről azt gondoltam, felé nem mutathatom a valódi arcomat, mert sérülni fogok?
Ha meg van ez a személy, felidézem, hogy milyen volt a viselkedése, ami azt váltotta ki belőlem, hogy másnak mutattam magam. (Átgondolhatom azt is, hogy a jelenleg környezetemben lévőknél is tapasztalok-e ugyanilyen vonást, viselkedést, tulajdonságot.) Lehet, hogy nem is volt arra utaló jel, vagy igény, hogy ő a maszkom megjelenését elvárta volna tőlem. Az én reakcióm mégis azt tükrözte, hogy talán ő ennek örülne, ilyennek látna szívesen.
Ha igen, gondolatban leválasztom magamról azt a reakciót, ami a maszkok használatára késztet. Tudatosítom, hogy nem kell feltételekhez kötnöm a személyiségem egyes részeit ahhoz, hogy szerethető legyek! Arra törekszem, hogy mostantól egyre több helyzetben merjem megmutatni, milyen is vagyok valójában.
